Egy rét közepén állok, remélem csak álom... hideg szél fúj, fázik az arcom, apró zörejek törik meg a csendet, félelmembe a lábam is beremegett. Remegő testemtől a föld is ketté kíván szakadni, így döntenem kell merre akarok menni. Szívem jobbra húz, az eszem balra... de nyílik a föld nincs sok idő hátra. Pánik járja át szellemem, talán jobb ha mindkettőt elvesztem?! Szivem régóta hamis vágyak rabja, eszem meg csak egy ócska cafka. Repülök most inkább a mélybe, csak az utolsó mámor hadd menjen végbe. Remélem utánnam nyúl egy szánó kéz, mielőtt a fájó mélység felemészt. Elértem a szakadék mélyét, bánatos szemem meredten néz, csak bámul a messzi távolba, sikítana de már nincs hangja. Elvesztem én már régen, napját se tudom az évnek, de hirtelen végeszakad az álomnak, ez most a valóság? Tök olyan mint álmomban :(
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése