Álom

Liliomeső hull körém,
Fotelbe süppedve könnyedén,
Lélegzet elfojtva élvezem,
A perc hosszabbodik, ha kérlelem.
Szemem tátongó tükrében útra kél,
Egyre csak bámul, távolba néz,
Mélyebbre húz a kényelem ágya,
Eltűntem immár egy más világba,
Kívülről látom most önmagam,
Ez nem a megszokott arculat.
Hagyom ezt a kék ruhás lányt,
És szaladok az álmok útján.
Futnék, de a lábam nem enged,
Nehéz masszába süllyedek,
Elmerülve az ismeretlenben,
Megmártózom egy patak medrében.
Erőm szárnyal, kitörni készül,
Mint elfojtott szenvedély dühéből.
Magam mögött hagyva mindent rohanok tovább,
S elrugaszkodom egy magas, éles sziklán.
Zuhanok, és nincs vége a mélységnek,
A levegőbe kapaszkodó eszméletlen lettem,
A kék ruhába bújtatott test nagy rezzenést kíván,
Visszatért a lélek vége az álomnak immár.

Vacsora az ördöggel

Asztalomhoz ült szemmel felém,
A fények kihunytak csak a gyertya ég.
Ködös ajánlatot rejtett tekintete,
Szívem az eszével versengene.
Az ördög volt az kéjes vigyort öltve,
Tépett, szaggatott fekete göncbe.
A sátáni levegő körülöttünk izzott,
A pokol bugyrából halk zene szólott.
Kezdődhet a játék fegyverem most tiszta,
Érzelemtől mentes, de a remény szóra bírja,
Szegezd hát késed, butító szavaid,
Kábíts el némán, törj át kudarcok falain,
De vigyázz utána én jövök,
Rejtett ámítással hirtelen lövök,
Ostobán mégis ravaszul nyomlak a falhoz,
Fegyvered enyém lesz, holnap már kezemben tartom.
S akkor majd én ültetlek magam elé,
Vágyod a játékom, de az már nem a tiéd,
Kábító szer lesz szavamból benned,
A pokol habjai közé így löklek téged.
Zuhanj keresztül földi éveken,
Tépett-vetett, bánatos szíveken,
Éld át ezernyi hazugság maró fájdalmát,
Lassú nappalt, átsírt éjszakát.
Nézz mélyen a pohár fenekére akkor,
Talán szembe ül veled valaki és így szól,
Te vagy a rab most, saját börtönöd éke,
A falat te építetted, rombold le most végre.
Ne bánd mi történt, hogy csak egy elágazás voltál,
Mit elhagytak régen, így lettél áldozati oltár.
Ezernyi asztal van körülötted, rajtad bukik vagy áll,
Ülj bárhová csak mindig nagyon vigyázz,
Nálad legyen a sebet ejtő fegyver,
Legyél te az akit ápolni nem kell.