Lélekvesztő

Lelkembe alázva, mélyen tiporva,
Löktek be a sárba, vádakkal kimondva.
Kezemet falhoz most, számat becsukva,
Ébredek kérdőjel számtalan barkóba.
Éjjeli könnypatak, haraggal mardosva,
Ártatlan jó ügyért kínpadra hurcolva.
Igazság elnyomva, őszinte elveszve,
Szitkozó kezet mos, rajtunk most nevetve.
Versemet végezvén, sorok mind bezárva,
Fel nem tett kérdések maradnak holnapra.

Koncert

Szóljon az a hang az erembe vájd,
A gitár húrja az soha sem fáj,
Gyorsabban, lüktess az agyamon át,
Egyre csak érezzem, húz ez a tánc.

Eljött a pillanat csak a dob szól,
Kezek mind a magasban tapsol,
S halkan megszólal az érces hang,
Mint kopogó szellem a szívembe mar.

Kelti a szenvedélyt, a rejtett álmot,
Tudja ő azt, hogy mire vágyok.
A pillanat extázisának élek,
Átadom magam a testetöltő zenének.

Löknek és fájhat, a torkom már szárad,
Füstben úszok, csúfos leszek másnap.
De nem szállok ki, ez az est az enyém,
Nem vehetik el, ez az ördögi éj.

Villák a magasban de ne terítsél meg,
Csak engedd el magad és őrülj meg,
Essél át te is a tűzkeresztségen,
Ordíts a fülembe, felejtsd a meséket

Téli utazás

Hóangyalkák a fáradt fűben,
Agyamban egy bukkanó lüktet,
Vasúti sín vagy egy kátyú,
Nem számít hisz olyan bágyú,
Mint az utasok fülhallgatóval a ködben,
Valami papírost szorongatva kezükben,
Olvasgatnak, közben az agyuk máshol jár,
A gyorsuló fák közt a tegnapot morzsolják.
Pillanatokra meg megállva,
Szemüket egy másik utasba vájva,
Ábrándoznak sok reményről,
Mesékről és felhőcskékről.
Hirtelen jött féknyom zárás,
Képzeletükben apró koppanás,
Egy lélegzetnyi visszatekintés,
Rég elfeledett fájó kérdés.
A kanyarban valami más,
Valami egészen furcsa látomás.
Egyre csak mosolygásra késztet,
S én egyre kevésbé értem ezt az egészet.
Végre célba ért az utazóknak vágya,
Indulhat mindenki az útjára,
De vissza jön majd ha retúr jegyet vált,
S elmereng az ülések oltalmán.