Elcsépelt mondatok a füleden ki,
Nem tudsz már te szeretni.
Az emlékek is elsárgultak,
Mosolyomra a képek is ráuntak.
Pedig szemem csak érted csillogott,
Túlragyogta a legszebb csillagot.
Testem infulzióra vár,
Rámférne egy tüzes báj,
A lelkemre már orvosság sincs,
Kupidó is csak rám legyint.
Örök boldogtalanságra itéltek,
Talán még egy kortyot nekem is kimérnek.
Ma éjszaka is ultimátomot adok magamnak,
Ahogy azt igértem a tegnapnak, a holnapnak,
A mindenkori bűntudatomnak.
Fogadalmat melyet meg nem szeghetek,
Mellyel megcsaltam már saját lelkemet,
Szerelmemet, szívemet, álmodozó énemet.
Szánalmas és nevettséges érvek,
A szemembe nevetnek éppen.
A tükör sátáni kacajjal bűzlik,
Súgja, hogy vágyam a pokolra küldik.
Elássák a legmélyebb bugyrába,
Ne várjak többé a csodára.
Csak keressem a boldogságom,
Édes mindegy hol találom,
Vagy haggyam, hogy ő megtaláljon,
Örökre két karjába zárjon.
Vele nem egy éjszaka lesz a szerelem,
A hajnallal nem felejti nevemet.
Törjek ki az átkozott körből,
A tűzkarikás sodró erőből.
Rózsaszín felhőkön ne szálljak többé,
Földön járva kevesebb bánat ér.
Minden ismerős, minden barát egy nótát fúj,
Felejtsd el mert tönkretesz piszkosul.
Az én szerelmem a szerelem volt,
Egy átkozott nagy szégyenfolt.
Hajamnál fogva ráncigált,
Törlőrongyként szolgált neki minden porcikám.
Szerelemnek rabja többé már nem leszek,
Afrodité nyilvántartásából töröljék a nevemet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése