Asztalomhoz ült szemmel felém,
A fények kihunytak csak a gyertya ég.
Ködös ajánlatot rejtett tekintete,
Szívem az eszével versengene.
Az ördög volt az kéjes vigyort öltve,
Tépett, szaggatott fekete göncbe.
A sátáni levegő körülöttünk izzott,
A pokol bugyrából halk zene szólott.
Kezdődhet a játék fegyverem most tiszta,
Érzelemtől mentes, de a remény szóra bírja,
Szegezd hát késed, butító szavaid,
Kábíts el némán, törj át kudarcok falain,
De vigyázz utána én jövök,
Rejtett ámítással hirtelen lövök,
Ostobán mégis ravaszul nyomlak a falhoz,
Fegyvered enyém lesz, holnap már kezemben tartom.
S akkor majd én ültetlek magam elé,
Vágyod a játékom, de az már nem a tiéd,
Kábító szer lesz szavamból benned,
A pokol habjai közé így löklek téged.
Zuhanj keresztül földi éveken,
Tépett-vetett, bánatos szíveken,
Éld át ezernyi hazugság maró fájdalmát,
Lassú nappalt, átsírt éjszakát.
Nézz mélyen a pohár fenekére akkor,
Talán szembe ül veled valaki és így szól,
Te vagy a rab most, saját börtönöd éke,
A falat te építetted, rombold le most végre.
Ne bánd mi történt, hogy csak egy elágazás voltál,
Mit elhagytak régen, így lettél áldozati oltár.
Ezernyi asztal van körülötted, rajtad bukik vagy áll,
Ülj bárhová csak mindig nagyon vigyázz,
Nálad legyen a sebet ejtő fegyver,
Legyél te az akit ápolni nem kell.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése