A lepedő alatt...

Kenyérre kent boldogság,
Lepedőbe zárt igazság,
Göngyölített holdvászon,
Kopogtatnak a párkányon.
Csak egy pillanatot venne el,
Ki napjaimban kérve esdekel.
Leheletét az üvegen hagyja,
Ajkam az övét kitapintja.
Nem kért egy perccel se többet,
Csak hallja mint a szívem lüktet.
De én hagytam, hogy rántson magával,
A tegnapba huppanunk a mával.
Rendezzük át, szépítsük a képet,
Úgy hagyott holmit, taposott emléket,
Színezzük újra a feledni vágyó palettát,
Hagyjuk élni a múlt látomását.
Testesítsük meg újra azt a veszekedést,
Hol nekem volt igazam, ez mára már nem kérdés,
De hagyom, hogy most igazad leld a csúfságban,
Hazug kérdés, kertelő válaszokkal támad.
Mennem kell, éj van még idefent,
Testem aludni tér hagylak most idegen,
Mert ez lettél te, régi új ismerős,
Feledem mivoltad, tegyünk rá lepedőt.

Nem kell...

Immunis vagyok a jóra,
Nem vágyok dicsőítő szóra.
S adni is képtelen vagyok már,
Nem hat rám a bevált szokás.

Lelkét is eladná olykor,
Ő, ki egykoron nékem bókolt.
Ezért cserébe szívfájdalmat kap.
De története nagy sikert arat.

Vágyom olykor a félelemre,
A nincsre és a kérdőjelekre.
Hogy küldjenek a cápák elé,
Amit ebből kapok az pont kevés.

Nagy úr lett a megszokás,
A párnára hajtó fejszokás,
Felborulni látszik a rendetlenség,
Ebből kimászni képtelenség.

Onnan indultam ahová jöttem,
Emlékszem akkor hova löktek.
Pont egy méterrel mélyebbről indulok,
A nyomorult jövőhöz most idomulok.

Muszáj lesz és ez kell,
Ez nem eshet meg kétszer.
Vissza többé nem lát a vak lány,
Tétován lépked a lefagyott utcán.

Időkép

A tegnapon se látok túl,
A holnapom elhomályosul.
Ma egy kicsit még vágyok a tegnapra,
A holnapom legyen ma egy véka alá elrakva.

Miért kellett, megtettem, tévedtem,
Egyszer majd hibáimmal kérkedem.
Tanulságból így lesz kétely ár,
Döntés a homállyal együtt jár.

Jelentem élek még, itt vagyok,
Lélegzem, érzelmet altatok.
Gondolat jár, meg nem áll végtelen,
Választ ma adni képtelen.

Ezután kérdőjel, nem tudom,
Nem érzem, végeztem, már unom.
Lesz majd valahogy ezt vállalom,
Talán akad még pár napom.

A tegnapon se látok túl,
A holnapom elhomályosul,
Talán ez lesz az én napom,
De fejem egyre csak kapkodom.