Immunis vagyok a jóra,
Nem vágyok dicsőítő szóra.
S adni is képtelen vagyok már,
Nem hat rám a bevált szokás.
Lelkét is eladná olykor,
Ő, ki egykoron nékem bókolt.
Ezért cserébe szívfájdalmat kap.
De története nagy sikert arat.
Vágyom olykor a félelemre,
A nincsre és a kérdőjelekre.
Hogy küldjenek a cápák elé,
Amit ebből kapok az pont kevés.
Nagy úr lett a megszokás,
A párnára hajtó fejszokás,
Felborulni látszik a rendetlenség,
Ebből kimászni képtelenség.
Onnan indultam ahová jöttem,
Emlékszem akkor hova löktek.
Pont egy méterrel mélyebbről indulok,
A nyomorult jövőhöz most idomulok.
Muszáj lesz és ez kell,
Ez nem eshet meg kétszer.
Vissza többé nem lát a vak lány,
Tétován lépked a lefagyott utcán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése