Kenyérre kent boldogság,
Lepedőbe zárt igazság,
Göngyölített holdvászon,
Kopogtatnak a párkányon.
Csak egy pillanatot venne el,
Ki napjaimban kérve esdekel.
Leheletét az üvegen hagyja,
Ajkam az övét kitapintja.
Nem kért egy perccel se többet,
Csak hallja mint a szívem lüktet.
De én hagytam, hogy rántson magával,
A tegnapba huppanunk a mával.
Rendezzük át, szépítsük a képet,
Úgy hagyott holmit, taposott emléket,
Színezzük újra a feledni vágyó palettát,
Hagyjuk élni a múlt látomását.
Testesítsük meg újra azt a veszekedést,
Hol nekem volt igazam, ez mára már nem kérdés,
De hagyom, hogy most igazad leld a csúfságban,
Hazug kérdés, kertelő válaszokkal támad.
Mennem kell, éj van még idefent,
Testem aludni tér hagylak most idegen,
Mert ez lettél te, régi új ismerős,
Feledem mivoltad, tegyünk rá lepedőt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése