Amit itt hagyott

Tudni kéne elbúcsúzni már,

Elengedi azt ami régóta fáj,

Csak kérdem, hogy mikor meg sem történt,

Értetlenül állok egy dermedt kőnél.

Napjaimnak része még most is,

Emlékké nem tehetem, ha kell is.

Mert számomra örök és amit itt hagyott,

Tovább kell vinnem amit Ő nem tudott.

Hinni abban, hogy az ember ember maradjon,

Tiszteljen szeressen és mindig csak adjon.

Lelkében örökké fiatal maradjon,

Mosolyogjon a fájdalmas napokon.

Lehetsz te még...

Aki nagy dolgokra teremtetett,

Örömmel éli meg a bús perceket,

Élete hőn áhított rohanás,

Véget nem érő, örök zuhanás.

Harc a rendszerrel önmaga ellen,

Barátok keblén átsírt néma percek.

Maradás a múlt sötét emlékeiben,

Jövőkép nélkül bolyongva az éveiben.

Remény, segítség ismeretlen szavak,

Elismerést csak élte után kaphat.

Tisztelet és istentől való félelem,

Kövezze utad, táplálja hitedet.

Mert ők azok akik a történelmet írják,

A kor falait építik, a tüzet szítják,

Beléjük rúgva fáj a gondolat,

Évek múltán, hogy ki volt e sorstalan.

Bízz

Csodára várni úgy volt jó, 

Hogy a vérem az érben pont forró,

 Hívőn remélni, bízni és félni, 

A lehetetlent egyre kémlelni.

 Elfeledve tehetetlen napokat, 

Túlélni az érdektelen alakokat,

 Tenni és menni, bízni és félni, 

Volt mikor így kellett élni. 

Előre nézni úgy lesz jó,

 Ha te leszel az arra méltó,

 Ki megtanít engem bízni és félni,

 Ne kelljen a meséket összetépni.