Csodára várni úgy volt jó,
Hogy a vérem az érben pont forró,
Hívőn remélni, bízni és félni,
A lehetetlent egyre kémlelni.
Elfeledve tehetetlen napokat,
Túlélni az érdektelen alakokat,
Tenni és menni, bízni és félni,
Volt mikor így kellett élni.
Előre nézni úgy lesz jó,
Ha te leszel az arra méltó,
Ki megtanít engem bízni és félni,
Ne kelljen a meséket összetépni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése