De az én lelkem a sírig tanul,
Szokatlant és ismeretlent vár,
A sötétségben a vak homályt.
És történt valami, ami szánalomra méltó,
Kezd szabadulni tőlem ez az istentelen béklyó,
Zenél a szám, emlékeztetve régi önmagamra,
Vadsággal telített, izgalmas korszakomra.
Szánalmas csupán a mikéntje a dolognak,
Egy pár szó és élni kezdek a holnapnak,
Értetlenül állok magam előtt a veremben,
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése