Az éjféli lány sosem kérdez,
Mindig csak felel ez a lényeg.
Önfejűen járja az utcát,
Az ördöggel vívja a magánytusát.
Néha megáll egy pillanatra,
Egyedül vár a pirkadatra.
Leül a kőre és rágyújt egy cigarettára,
Mért van az, hogy az élet megtépázta?
Egyik pofont kapja a másik után,
Nincs ki segíti utján.
Az önfejűségnek most látja kárát,
Sirathatja kínzó magányát.
Törvények nélkül élt szabadon,
Mégis társra lelt egy szép napon.
De az élet tőle is megfosztotta,
Bűnös lelkének ezt a sorsot gondolta.
Végig járja így útját, tán egyszer célba ér,
S megleli boldogságát példaként.
Szobrot állítva ezzel mindazoknak,
Akik az életben sokat csalódtak.
Mert minden út végén ott van a fény,
Csak keresd az utat merre húz a kéz.
Egy segítő érintés mely húz magával,
Megérint simogató, szép szavával.
Ezer meg egy éjféli lány rója az utcát,
S bízik benne, hogy egyszer haza talál
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése