Egy kis világ lelkünk világa, melyet akár egy szó is képes porrá zúzni. Sebezhető, a fájdalmakat is jobban érzékeli, mint testünk bármely része. Gyógyítása hosszadalmas és a lábadozási idő sokszor kiszámithatatlan. Egyik nap jön a másik után és ez a pici lélek sordódik az árral, árral szemben a nagy világgal. De nem állhatunk meg egy percre sem mert az idő kereke csak megy és megy. Talán próbáljunk meg ellenállni, s ezzel saját talpra állni, kikászálódni a tenger fenekéről még akkor is ha nincs egy segítő kéz sem a felszínen. Emberek vagyunk, gyengék mégis erősek mert az emberi lélek élete során sokat szenvedhet. Bízom benne, hogy mindenkinek van a parton legalább egy személy aki felsegíti és ott is tartja, nem engedi visszazuhanni. Éljük hát úgy minden napunk, hogy a tenger fenekén ne legyünk magunk, legyen ki segít a bajban de ő is számíthasson ránk ha sodrás van.
Végezetül remélem nem voltam túl bonyolult de én magam a tenger legmélyéről írom soraimat, magamat is csak azzal az örök jelmondatommal bíztatom amivel mindenki mást: "Örökké nem eshet."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése