Szabadon...

Szabadon élj, Szabadon tépj,
Szabadon lesz majd új remény,
Szabadon más, szabadon szép,
Szabadon szebb lesz majd a kép.

A világ a négy fal árnyékába zár,
A betontengerben engem nem találsz,
Mert én az őszi lepkét kergetem,
Fűben fetrengés lesz majd végzetem.

Szabadon élj, Szabadon tépj,
Szabadon lesz majd új remény,
Szabadon más, szabadon szép,
Szabadon szebb lesz majd a kép.

Hadd vesszek el az álmos fényben,
Csak kóstold meg és aztán élvezd,
Most az ízét majd a hangját érezd át,
Ez nem csalás ez a puszta józanság.

Szabadon élj, Szabadon tépj,
Szabadon lesz majd új remény,
Szabadon más, szabadon szép,
Szabadon szebb lesz majd a kép.

Versenyezz most magaddal,
Árnyékoddal, szavaddal,
Ólmos gondok agyadban,
Mosd tisztára a gondokat,
Csak fuss tovább és érezd már,
Szebb lesz így a folytatás,
Csak vedd már észre, mondd már,
A szabadság kell semmi más.

Szabadon élj-élj, Szabadon tépj-tépj,
Szabadon lesz majd új remény,
Szabadon más, szabadon szép,
Szabadon szebb lesz majd a kép-az a rusnya kép.

Az éjszaka...

Halvány fényben felém hajolt,
Halkan nézve egyre csókolt.
Kezemmel lágyan szorítva arcát,
Jeleztem, hogy akarom ajkát.

Elkezdődhet végre a várva várt csoda,
Mintha az egész világ csak a miénk volna.
Hát vesszünk el most benne mind a ketten,
Csábító érintéseddel emelj a fellegekbe.

S ha most azt látod, könnyes a szemem,
Ne félj tőle csak boldogságból teszem,
Ez az az érzés ami már ésszel fel nem fogható,
Erre a gyönyörű pillanatra nincsen már szó.

Rég vártam már erre, nem is hittem benne,
De te jöttél és igaz lett újra a mese.
Te vagy az álmom ez már nem kérdés,
Ne ébressz fel mert nélküled félnék.

Álombál

Nélküled már nem megy,
Csak nézem az órán a percet.
Hosszú nap húz a párnám felé,
De nélküled az egész csak átverés.

Nem lehet álom, ami egyedül ér,
Csókod nélkül az egész semmit sem ér.
És ha nem a te hangod, amivel kezdődik az éj,
Az ég sem lesz majd holnap tiszta kék.

Eljött az éjfél s én még mindig kezedet várom,
S kérdem, mért nem lehet ajkam a szádon,
Hogy hallgasd szívem apró sóhajtását,
Ezzel megédesítsem napod utolsó pillanatát.

Szükség van rád mikor riaszt egy kósza zaj,
Arcomat simító tenyered legyen oltalmam.
Csak még egy pillanatig érezzem, hogy vagy nekem,
S tudjam, hogy az álom bálban van már partnerem.

Volt ami volt lesz ami van...

Csak álom volt az a kétely mi bennem élt,
Csak mámor volt mit láttam, már nem mesél.
Csak egy szerep mit tőlem kaptál nagyon rég,
Csak egy pillanat, ami megfogott az elején.

Kaptál tőlem színeket, egy új egyént,
Kaptál egy boldogságos szép reményt.
Kaptál mit adtam, mit kértél és vársz,
Kaptál mosolyt is könnypárnán.

Többé már nem lesz ki benned csodát lát,
Többé már nem nyitom ki álmod kapuját.
Többé már nem ébreszt a szemem fénye,
Többé már nem lehetsz a szívem éke.

Mostantól én leszek, aki boldogságra vár,
Mostantól elfelejtem a kopár magányt.
Mostantól mással kóstolom a nap ízét,
Mostantól vele élem át a holnap szépét.

Vele talán szépnek látom önmagam,
Vele talán érdemes a bizalmam.
Vele talán igaz lehet a csók,
Vele talán kinyitok egy új ajtót.

Igen ő az ki felsegít a mélyből,
Igen ő az ki engem táplál fényéből,
Igen ő az kinek arca párnámba nyomot hagy,
Igen ő az kit érezni akarok máról holnapra.

Nyílik még a virágon a rét...

A fű a párna, a virág az ágya,
Betakar a szél tegnapról a mára.
A nap sugara kezemet hívja,
Részeges mámorban szólitja táncra.
Melegével lágyan magához láncol,
Szorítása ég a vágytól.
Izzó szemében látszik a parázs,
Bíborvörösre szítja önmagát.
Ebben a táncban csak én lehetek a párja,
Most az se számít ha én leszek a rabszolgája.
Csak tegye azt amit már rég nem kellett,
Adja át magát a pillanat szépségének.
Ne gondoljon a múltra, fogyó hold napjára,
Árnyék legyen a tegnap hajnalára.
Hát gyere csak és vedd el ami vár,
Erre a Napra várok régóta már.