A fű a párna, a virág az ágya,
Betakar a szél tegnapról a mára.
A nap sugara kezemet hívja,
Részeges mámorban szólitja táncra.
Melegével lágyan magához láncol,
Szorítása ég a vágytól.
Izzó szemében látszik a parázs,
Bíborvörösre szítja önmagát.
Ebben a táncban csak én lehetek a párja,
Most az se számít ha én leszek a rabszolgája.
Csak tegye azt amit már rég nem kellett,
Adja át magát a pillanat szépségének.
Ne gondoljon a múltra, fogyó hold napjára,
Árnyék legyen a tegnap hajnalára.
Hát gyere csak és vedd el ami vár,
Erre a Napra várok régóta már.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése