Csak álom volt az a kétely mi bennem élt,
Csak mámor volt mit láttam, már nem mesél.
Csak egy szerep mit tőlem kaptál nagyon rég,
Csak egy pillanat, ami megfogott az elején.
Kaptál tőlem színeket, egy új egyént,
Kaptál egy boldogságos szép reményt.
Kaptál mit adtam, mit kértél és vársz,
Kaptál mosolyt is könnypárnán.
Többé már nem lesz ki benned csodát lát,
Többé már nem nyitom ki álmod kapuját.
Többé már nem ébreszt a szemem fénye,
Többé már nem lehetsz a szívem éke.
Mostantól én leszek, aki boldogságra vár,
Mostantól elfelejtem a kopár magányt.
Mostantól mással kóstolom a nap ízét,
Mostantól vele élem át a holnap szépét.
Vele talán szépnek látom önmagam,
Vele talán érdemes a bizalmam.
Vele talán igaz lehet a csók,
Vele talán kinyitok egy új ajtót.
Igen ő az ki felsegít a mélyből,
Igen ő az ki engem táplál fényéből,
Igen ő az kinek arca párnámba nyomot hagy,
Igen ő az kit érezni akarok máról holnapra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése